(36) 436-480 info@szleger.hu

Heves Megyei Szakképzési Centrum Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Technikum és Szakképző Iskola

Köszöntünk a Heves Megyei Szakképzési Centrum
Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Technikum és Szakképző Iskola oldalán!

Ideiglenes felvételi rangsor!

Március 22-23-án következik a módosító időszak, ekkor van lehetőség az eredetileg megküldött tanulói adatlapon megadott sorrend módosítására, amelyben az általános iskolában az osztályfőnökök tudnak majd segíteni.

A rangsort oktatási azonosító vagy jelige szerint rendeztük, az azonosító mellett lévő szám a tanulónak a rangsorban elfoglalt helyét jelenti.

A 2021/2022-es tanévre felvételizők tagozatonkénti rangsorát ITT érheti el!

 

Kedves Végzősök! Kedves Kollégák! Kedves Látogatók!

Szalagtűző köszöntő

Nagyon nagy örömmel nézlek benneteket, ahogy itt szépen, ünneplőbe öltözve álltok előttünk. Én nem búcsúztatni, hanem köszönteni szeretnélek most benneteket. Kicsit díszbe öltözött most az ütött-kopott iskola, a tornaterem is. A ti lábatok is koptatta éveken át ezt a mára már patinás parkettát. Itt cseperedtetek zsenge kis nyolcadikosokból majdnem érett fiatal felnőttekké. Voltak és lesznek is küzdelmes perceitek. A vizsgák még előttünk állnak. De minden kihívás azért van, hogy egyenes gerinccel elé állva megküzdjünk vele és visszanézve felemelt fejjel mondhassuk másoknak és magunknak is, hogy megcsináltuk. Ma egy szalagot tűztünk fel nektek, ami jelzi mindenkinek, aki szembejön veletek, hogy beléptetek a megmérettetésre készülők  népes táborába.  Viseljétek büszkén mint elődeitek és mutassatok példát az utánatok jövőknek. Emlékeztessen a szalag az itt töltött évekre. Ne felejtsétek el az osztálykirándulásokat, a gólyaavatót, a kifaragott tököket és a farsangi jelmezeket. A gyakorlatok és a rendezvények úgyis feledhetetlenek. Az emlékek mellett jusson eszetekbe megköszönni a szüleiteknek és osztályfőnökeiteknek, tanáraitoknak a támogatást és a segítséget.

Sok szeretettel gratulálok mindenkinek és sikeres vizsgákat, jó egészséget kívánok mindenkinek!

Nőnap

A diákönkormányzat és a férfi kollegák nevében sok szeretettel köszöntjük az iskolánkban tanító, tanuló és dolgozó hölgyeket az alábbi kis videóval. Köszönjük Malácsik Tibornak, Eke Botondnak és Balogh Annának a közreműködést!

Egy újabb siker a Szent Lőrincben!

Egy újabb siker a Szent Lőrincben!

A Kazinczy szép magyar beszéd verseny megyei fordulójára 2021. február 25-én került sor online formában a Dobó István Gimnáziumban. Egy szabadon választott és egy kötelező szöveg videóját kellett elküldeni a három tagú zsűrinek. Iskolánk 10. B osztályos tanulója Tóth...

Tisztelt Szülők! Kedves felvételiző diákok!

Várunk minden felvételizőt 2021. március 1-jén adategyeztető beszélgetésre iskolánkba  beosztás szerint. A beosztást a beérkező jelentkezési lapok feldolgozása után 2021. február 25-én itt a  honlapon tesszük közzé. Az oktatási azonosító alapján tudja...

Városismereti vetélkedő

Városismereti vetélkedő

Iskolánk 2020 őszén több fordulós városismereti vetélkedőt szervezett. A tanulóknak az első etapban lehetőségük adódott Eger történelmi és kulturális nevezetességeit megismerni. Az osztályok csapatai lelkesen vettek részt a megmérettetésen, érdeklődve hallgatták az...

Sikeres év vége a Szent Lőrincben!!!

Sikeres év vége a Szent Lőrincben!!!

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem által szervezett verseny idei témaköre a légkör és a víz földrajza volt. 2020.december 12-én került megrendezésre a "Tűzön-vízen át" földrajzverseny országos döntője, ahol Tóth Dóra iskolánk 10.b osztályos tanulója 10.helyezést ért el....

Covid

Covid

Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! 2020.november 11-től a rendkívüli kormányzati intézkedések alapján a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében a tanulók nem látogathatják a szakképző intézményekben folyó szakmai oktatásban a közismereti és szakmai elméleti...

VE-GA-TUR

VE-GA-TUR

Az Eszterházy Károly Egyetem a magyar gasztronómia népszerűsítésére, hagyományteremtő szándékkal vetélkedőt hirdet Észak-Magyarország középiskolás diákjainak ?VE-GA-TUR?-vetélkedő néven. Iskolánk tanulói 2 csapattal indultak és továbbjutottak a döntőbe, amely...

Kérdésed van? Írj nekünk!

12 + 6 =