SZC logo

Heves Vármegyei Szakképzési Centrum

OM kód: 203035/017 | 3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc u. 95./A

Intézmény logo

Heves Vármegyei SZC Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Technikum és Szakképző Iskola

  • Hírek
  • Közérdekű adatok
Széchenyi 2020

Technikumi és szakképző iskolai oktatás

Az általános iskolai tanulmányok befejeztével továbbtanulási lehetőségként választhatók a szakképző iskolák, illetve a technikumok.

A szakképző iskolában 3 éves képzésben vehetnek részt a szakmai oktatás e formáját választó fiatalok. Az első év végén a tanulók ágazati alapvizsgát tesznek, ami átjárhatóságot biztosít az ágazaton belül más szakmák, és akár a technikumi képzés felé.

A technikumban 5 éves a képzés időtartama. Ebből az első 2 év az ágazati alapoktatás, amelyet a technikumban is alapvizsga zár.

A tanulóknak a jelentkezéskor tehát elég az ágazatot megjelölniük. A közös ágazati alapok megismerését követően kell csak eldönteniük, hogy mely konkrét szakmát szeretnék a szakképző iskolában 2, technikumban 3 éves szakirányú oktatás során elsajátítani. A szakirányú oktatás cégek közreműködésével, valós munkakörnyezetben megvalósuló duális szakmai oktatás keretében, vagy ilyen lehetőség hiányában az iskola tanműhelyében zajlik. 

Miért válasszam a szakképzést?

A technikum egyesíti a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit. A képzés során matematikából, magyarból, történelemből és egy idegen nyelvből ugyanazt a tananyagtartalmat, ugyanolyan óraszámban kell elsajátítani, mint a gimnáziumban. Ezekből a közismereti tantárgyakból az oktatás érettségi vizsgával zárul. A technikumi tanulmányok végén letett szakmai vizsga ötödik érettségi vizsgatárgyként emelt szintű érettséginek felel meg. A technikum elvégzése után tehát a tanuló egyszerre kapja kézbe az érettségi bizonyítványt és a technikusi oklevelet, valamint még a nyelvvizsga megszerzésére is lehetősége van. Mindez lehetőséget nyújt a felsőoktatásban való továbbtanulásra is. A szakképző iskola a mesterembereket képzi. Annak, aki az iskolában szakmát szerzett, a ráépülő, specializáló szakmai képzéseknek köszönhetően számos lehetősége van a továbblépésre, szakmai ismereteinek magasabb szintre emelésére. Vagyis egy jó szakma ugyanúgy lehetséges karrierutat jelent, mint egy diploma. A jó szakembereket megbecsüli a társadalom. A szakirányú oktatás mind a szakképző iskolában, mind a technikumban elsődlegesen vállalati helyszínen, duális partnereknél valósul meg. Mivel a duális képzőhellyel kötött szakképzési munkaszerződés alapján a tanulókat munkabér illeti meg, már tanulmányaik során rendszeres jövedelemhez juthatnak. A szakképző intézmények első szakmájukat tanuló diákjainak ösztöndíj jár, amelynek egy része egyösszegű pályakezdési juttatásként kerül kifizetésre a szakmai vizsga sikeres teljesítését követően.

Minden iskolában más a képzés?

Az egyes iskolai, helyi szakmai programok az óraszámok és a struktúra tekintetében némileg eltérhetnek egymástól, de a szakmai oktatásnak minden esetben meg kell felelnie a Képzési és Kimeneteli Követelményekben meghatározott tartalmaknak. Az új szakképzési rendszerben a duális képzőhely a szakképző intézménnyel közösen felel a szakmai vizsgára való felkészítésért. Az iskolák más és más duális partnerrel állnak kapcsolatban. Az iskola és a partner közötti megállapodás tartalmazza, hogy hány napot van a tanuló az iskolában és hány napot a duális partnernél. Az ágazati alapvizsgát követően a tanulók akár több időt tölthetnek a duális képzőhelyen, mint az iskolában. Technikumban az ötödik évfolyam már szinte csak a gyakorlatról szól.


Okleveles technikusképzés

A felsőoktatási intézménnyel közösen kidolgozott szakmai program alapján folytatott, emelt szintű szakmai tudást biztosító képzés azoknak a jó tanulmányi eredménnyel rendelkező tanulóknak ajánlott, akik tudatosan szeretnék építeni jövőjüket. A tanulók a képzés megfelelő tanulmányi eredménnyel történt teljesítését követően egyenes úton, már megszerzett kreditekkel juthatnak be az adott egyetem szakirányú képzésébe.


Szakmák

Cukrász szaktechnikus illusztráció

Cukrász szaktechnikus

Turizmus-vendéglátás


Fodrász illusztráció

Fodrász

Szépészet


Kéz- és lábápoló technikus illusztráció

Kéz- és lábápoló technikus

Szépészet


Kozmetikus technikus illusztráció

Kozmetikus technikus

Szépészet


Panziós-fogadós illusztráció

Panziós-fogadós

Turizmus-vendéglátás


Pincér - vendégtéri szakember illusztráció

Pincér - vendégtéri szakember

Turizmus-vendéglátás


Szakács illusztráció

Szakács

Turizmus-vendéglátás


Turisztikai technikus illusztráció

Turisztikai technikus

Turizmus-vendéglátás


Vendégtéri szaktechnikus illusztráció

Vendégtéri szaktechnikus

Turizmus-vendéglátás


A 2023/2024. tanévre a Heves Megyei SZC Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Technikum és Szakképző Iskola az alábbi továbbtanulási lehetőségeket kínálja:

 

A képzés szintjei:

- technikumi képzés a 9-13. évfolyamon érettségi felkészítés és szakképzés;

- szakképző iskolai képzés az 1/9-3/11. évfolyamon az általános iskolát végzetteknek;

- technikumi képzés a 1/13-2/14. évfolyamon az érettségihez kötött szakmákban, érettségi vizsgát szerzettek számára

 

 

1. TECHNIKUM

 

8524 Turizmus-vendéglátás ágazat TECHNIKUS képzés (5 év)

9-13. évfolyamon általános közismereti képzés (oktatott idegen nyelv angol vagy német) mellett Turizmus-vendéglátás ágazatban elméleti és gyakorlati ágazati alapozó és szakirányú oktatás folyik. A tanuló a 12. évfolyam befejeztével előrehozott érettségi vizsgát max. 3 tantárgyból: magyar, történelem, matematika tantárgyakból tehet. A 4. közismereti vizsgatárgyból, idegen nyelvből, érettségi vizsgát és a technikusi vizsgát (szakmai vizsgát) a 13. évfolyam befejeztével köteles tenni a diák. Az érettségi bizonyítvány feljogosít felsőoktatási továbbtanulásra az adott szakterületen. A technikusi vizsga emelt szintű szakmai érettségi vizsgának számít.

Egybefüggő szakmai gyakorlatot kell teljesíteni a képzési és kimeneti követelmények előírásainak megfelelően a programtantervben meghatározott időkeretben.

A tanuló a technikusi képzés során a 10. évfolyam végén az ágazati alapvizsga sikeres teljesítése után folytathatja tanulmányait a következő évfolyamon. A sikeres ágazati alapvizsga teljesítése után a következő szakmák választhatók intézményünkben: vendégtéri szaktechnikus, cukrász szaktechnikus.

A tanulmányok sikeres teljesítése után VENDÉGTÉRI SZAKTECHNIKUS vagy CUKRÁSZ SZAKTECHNIKUS végzettség megszerzésére van lehetőség a 13. év végén intézményünkben.

 

 

8522 Szépészet ágazat TECHNIKUS képzés (5 év)

9-13. évfolyamon általános közismereti képzés (oktatott idegen nyelv angol vagy német) mellett Szépészet ágazatban elméleti és gyakorlati ágazati alapozó és szakirányú oktatás folyik. A tanuló a 12. évfolyam befejeztével előrehozott érettségi vizsgát max. 3 tantárgyból: magyar, történelem, matematika tantárgyakból tehet. A 4. közismereti vizsgatárgyból, idegen nyelvből érettségi vizsgát és a technikusi vizsgát (szakmai vizsgát) a 13. évfolyam befejeztével köteles tenni a diák. Az érettségi bizonyítvány feljogosít felsőoktatási továbbtanulásra az adott szakterületen. A technikusi vizsga emelt szintű szakmai érettségi vizsgának számít.

Egybefüggő szakmai gyakorlatot kell teljesíteni a képzési és kimeneti követelmények előírásainak megfelelően a programtantervben meghatározott időkeretben.

A tanuló a technikusi képzés során a 10. évfolyam végén az ágazati alapvizsga sikeres teljesítése után folytathatja tanulmányait a következő évfolyamon. A sikeres ágazati alapvizsga teljesítése után a következő szakmák választhatók intézményünkben: fodrász, kozmetikus technikus, kéz-, és lábápoló technikus szakmában kézápoló és körömkozmetikus szakmairány.

A tanulmányok sikeres teljesítése után FODRÁSZ, KOZMETIKUS TECHNIKUS vagy KÉZ-, ÉS LÁBÁPOLÓ TECHNIKUS szakmában kézápoló és körömkozmetikus szakmairány végzettség megszerzésére van lehetőség a 13. év végén.

 

 

8624 Turizmus-vendéglátás ágazat TECHNIKUS képzés (1+5 év)

9. évfolyamon nyelvi előkészítő osztályban az ágazati képzésnek megfelelő középszintű nyelvvizsga letételére készít fel.

A középfokú nyelvvizsga megszerzése ebben a képzésben KÖTELEZŐ.

A nyelvi előkészítőt követő 9-13. évfolyamon (1+5 év) általános közismereti képzés (első idegen nyelv angol, második idegen nyelv német) mellett Turizmus-vendéglátás ágazatban elméleti és gyakorlati ágazati alapozó és szakirányú oktatás folyik. A tanuló a 12. évfolyam befejeztével előrehozott érettségi vizsgát max. 3 tantárgyból: magyar, történelem, matematika tantárgyakból tehet. A 4. közismereti vizsgatárgyból, idegen nyelvből, érettségi vizsgát és a technikusi vizsgát (szakmai vizsgát) a 13. évfolyam befejeztével köteles tenni a diák. Az érettségi bizonyítvány feljogosít felsőoktatási továbbtanulásra az adott szakterületen. A technikusi vizsga emelt szintű szakmai érettségi vizsgának számít.

Egybefüggő szakmai gyakorlatot kell teljesíteni a képzési és kimeneti követelmények előírásainak megfelelően a programtantervben meghatározott időkeretben.

A tanuló a technikusi képzés során a 10. évfolyam végén az ágazati alapvizsga sikeres teljesítése után folytathatja tanulmányait a következő évfolyamon. A sikeres ágazati alapvizsga teljesítése után a következő szakmák választhatók intézményünkben: turisztikai technikus szakmában a turisztikai szervező szakmairány, vagy vendégtéri szaktechnikus.

A tanulmányok sikeres teljesítése után TURISZTIKAI TECHNIKUS SZAKMÁBAN A Turisztikai szervező szakmairány, vagy VENDÉGTÉRI SZAKTECHNIKUS SZAKMA megszerzésére van lehetőség a 13. év végén intézményünkben.

 

 

2. SZAKKÉPZŐ ISKOLA (3 év)

 

8324 Turizmus-vendéglátás ágazat SZAKKÉPZŐ ISKOLAI képzés (3 év)

A teljes képzési időben közismereti oktatás és szakmai oktatás folyik (oktatott idegen nyelv angol vagy német).

A 1/9. évfolyamon Turizmus-vendéglátás ágazatban elméleti és gyakorlati ágazati alapozó oktatás folyik. Az ágazati alapvizsga sikeres teljesítését követően szakirányú oktatás folyik a képzésben a 2/10.-3/11. évfolyamokon a választott szakmában.

A tanuló a szakképzés során az 1/9. évfolyam végén csak a sikeres ágazati alapvizsga teljesítése után folytathatja tanulmányait a következő évfolyamon. A sikeres ágazati alapvizsga teljesítése után a következő szakmák választhatók intézményünkben: szakács, pincér-vendégtéri szakember, panziós-fogadós.

Egybefüggő szakmai gyakorlatot kell teljesíteni a képzési és kimeneti követelmények előírásainak megfelelően a programtantervben meghatározott időkeretben.

A tanulmányok sikeres teljesítése után SZAKÁCS, PINCÉR-VENDÉGTÉRI SZAKEMBER, PANZIÓS-FOGADÓS végzettség megszerzésére van lehetőség a 3/11. év végén intézményünkben.


Partnereink

  • INNOVATÍV KÉPZÉSTÁMOGATÓ KÖZPONT
SZC logo

Heves Vármegyei Szakképzési Centrum


    • Intézmény logo
    • Heves Vármegyei SZC Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Technikum és Szakképző Iskola

      3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc u. 95./A

    • Telefon: +3620/7773498

      E-mail: info@szleger.hu

      OM azonosító: 203035/017


    2023Heves Vármegyei SZC Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Technikum és Szakképző Iskola